Úrnapját, Urunk Testének és Vérének főünnepét IV. Orbán pápa (1261–64) akkor rendelte el, amikor 1264 nyarán tudomására jutott, hogy Bolsenában egy pap kezében átváltoztatáskor a Szentostya vérezni kezdett. A véres korporálét megmutatták a szomszédos Orvietóban tartózkodó pápának. Hivatalos rendelkezés csak 1312-ben készült el.
Az ünnephez később kapcsolódott a körmenet is. Először csak kehelyben vitték az Oltáriszentséget, később már szentségtartót készítettek különleges díszítésekkel. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt. A négy világtáj felé adott áldás az embernek, földnek, a zsendülő természetnek megáldása.
A nagybányai Szentháromság-templomban 2026. június 4-én, Úrnapján, 19.00 órakor Vagrin István segédlelkész mutatott be ünnepi szentmisét.
Prédikációjában a szentmise főcelebránsa az ünnep lényegéről beszélt, példát is mondott ezzel kapcsolatosan. Egy idős férfi látogatta meg naponta, virágot hozva, a gyógyintézetben demenciában szenvedő feleségét, aki már nem ismerte fel őt. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért teszi, hiszen a felesége nem is tudja, hogy ki ő, azt válaszolta: ő lehet, hogy nem tudja, de én tudom. Így vagyunk az Oltáriszentséggel mi is, ha mi elfelejtenénk, hogy Ő ki, Ő akkor is tudja, hogy mi kik vagyunk. Jézus elmondta, hogy mennyire szeret, nem csak szóban, hanem kereszthalála által. Mekkora szeretet van jelen az oltáron! Könnyeket fakaszt ennek tudatosítása. Mai világunk nagy problémája nem az anyagi gondok, mert azok megoldódnak. A baj az, amikor már nem tudunk elérzékenyülni a szeretet láttán, olyan emberekkel való kapcsolatainkban, akik szeretnek minket. Jézus 2000 év múltán is itt van velünk. Nem neki van szüksége ránk, hanem nekünk rá. Akkor tud igazán segíteni nekünk, amikor nemcsak bajban fohászkodunk hozzá, hanem akkor is felkeressük, amikor minden rendben van. Ha igazán szeretek valakit, akkor vágyom, hogy találkozzak vele. Ha nincs meg ez a kölcsönös vágy a találkozásra, akkor legalább az egyik fél már nem szeret.
Az Oltáriszentségben olyan Istent imádunk, aki nem haragszik meg akkor sem, ha a templom üres, nem haragszik, ha bűnt követünk el. Ő végtelenszer megbocsát. Hányszor szállt szembe az ember az Istennel az Ószövetségben, az Újszövetségben még az apostolok is. Nem az a kérdés, hogy Isten megbocsát-e, hanem az, hogy én meg tudok-e magamnak bocsátani? A világ egyre hangosabb, gyorsabb és hidegebb. Ennek következményeként sok a magányos ember. Sok az ismerős, barát, de kevés az, aki igazán szeret. A mai ünnepen Jézus azt mondja: nem hagylak egyedül, veled megyek. Nem előtted, hanem veled, melletted. Isten annyira szeretett, hogy nem elégedett meg egyszeri látogatással Betlehemben, hanem velünk is akart maradni, örökre. Vár a tabernákulum csendjében, hogy elmondja: soha nem vagy egyedül, én veled vagyok – hangsúlyozta a szónok.
A szentmisét követően a Cinteremben megtartották a hagyományos úrnapi körmenetet, az idén elsőáldozó gyermekek virágszirmokat szórtak az Oltáriszentség elé.
