Idén is folytatjuk az elmúlt években nagy sikernek örvendő felnőtteknek szánt katekézis-sorozatot. Bizonyára sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogy napjainkban korszerű-e a Sátánról vagy az ő működéséről beszélni. Hogyan ismerhetjük fel jelenlétét, keresztényként hogyan viszonyuljunk hozzá? Szent János evangéliumában olvassuk: „A gonosz csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10,10).
𝐀 𝐒𝐚́𝐭𝐚́𝐧 𝐦𝐮̋𝐤𝐨̈𝐝𝐞́𝐬𝐞 𝐧𝐚𝐩𝐣𝐚𝐢𝐧𝐤𝐛𝐚𝐧 című előadásában nyújt választ a fenti és egyéb témával kapcsolatos kérdésekre a Szentháromság-plébánia által felnőttek számára szervezett katekézis-sorozat idei első találkozóján, 𝟐𝟎𝟐𝟓. 𝐚́𝐩𝐫𝐢𝐥𝐢𝐬 𝟏-én, kedden,
𝟏𝟖.𝟎𝟎 𝐨́𝐫𝐚kor, a Philia Oázis rendezvényteremben (
Veresvíz u., 10. sz., Nagybánya),
Szabó József Miskolc-diósgyőri plébános, érseki tanácsos, pápai káplán.
A felnőtteknek szánt katekézist havi rendszerességgel szervezzük meg, szakemberek bevonásával, akik hitbeli és lélektani tapasztalatukat kerekasztal beszélgetés formájában osztják meg és vitatják meg az érdeklődőkkel.
A részvétel ingyenes, adományokat elfogadunk.