Tíz napot átölelő, színvonalas programokkal elevenítették fel Nagybányán idén is Szent István első magyar király erényeit és keresztény életpéldáját, akinek tiszteletére elődeink hét évszázaddal ezelőtt templomot építettek a Cinteremben, ahol az ő közbenjárását kérték Istennél. Jelként erről tanúskodik mind a mai napig az István-torony, amelynek kápolna búcsúját ünnepelték az államalapító király emléknapján, augusztus 20-án. A szentmise főcelebránsa és szónoka Barta Barnabás fernezelyi plébános volt, aki a szentek példájának követésére buzdította különösen a fiatalokat.

Az ünnepi est a Nagybányán zajló Szent Kamill táborban résztvevő fiatalok zenés-verses műsorával folytatódott, majd a Szentháromság-templom kórusa, a Schola Rivulina ajándékozta meg néhány dallal a közönséget, Posz Vilmos zenei kíséretével.


Az est kiemelkedő eseményét a Benedekffy Katalin, Turpinszky Gippert Béla és Hegedűs Valér műsora jelentette, akik elkalauzolták a hallgatóságot a népszerű duettek és szóló dallamok, zongorajátékok, az operett, az opera, a daljáték, a musical és az örökzöldek világába. Kálmán, Lehár, Kodály, Bartók, Erkel, Kacsóh, Brahms, Strauss, Demjén, valamint Ákos népszerű műveiből hangzottak el részletek.

Benedekffy Katalin Magyar Arany Érdemkereszt és PIMA díjas énekművész, aki Székelyföldön született. Nagybátyja, Kányádi Sándor költő. Zeneművészeti tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Diman végezte – emellett Színész és Bölcsész diplomát is szerzett Budapesten. Több díjban és elismerésben részesült, 2021-ben jelent meg első könyve Egy csipetnyi Erdély címmel. Jelenleg a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház énekművésze.
Turpinszky Gippert Béla Budapesten született, zenei tanulmányai mellett a Szegedi Tudomány Egyetem jogi karán szerzett doktori címet. 2015-ben debütált Bánk bán szerepében a Kolozsvári Magyar Operában. Több híres előadásnak volt a főszereplője Budapesten, Szegeden, Kecskeméten.
Hegedűs Valér zongora és orgonaművész. 1978-ban Filharmóniai kísérői engedélyt szerzett. Béres Ferenc énekművésszel számtalan külföldi turnén vett részt. Sok TV, rádió, lemez és videofelvétel őrzi együttműködésüket. Amerika, Japán, Ausztrália és Európa csaknem minden országa fémjelzi szerepléseiket. 2004-ben a Magyar Falvak Alapítvány, a Magyar Kultúra Lovagja kitűntetésben részesítette.

Köszönet médiapartnereinknek és támogatóinknak! Kiemelt támogató:









