Pünkösd ünnepe utáni tizedik napon, csütörtökön ünnepeli egyházunk Úrnapját, az Oltáriszentségnek, Urunk Szent Testének és Szent Vérének ünnepét. IV. Orbán pápa tette kötelező ünneppé 1264-ben, Lüttichi Szent Júlianna közbenjárására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. A látomást úgy értelmezte, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből hiányzik valami, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe. Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett.
Idén Úrnapján, június 16-án, a nagybányai Szentháromság templomban 19.00 órakor mutatott be körmenetes ünnepi szentmisét Szmutku Róbert esperes-plébános. Prédikációját Fanea József segédlelkész az evangéliumbeli csodás kenyérszaporításnak a történetére alapozta. “Ti adjatok nekik enni!” – hangzott Jézus felszólítása az apostolok felé, akik valószínű feltehették magukban a kérdést – ahogyan mi is fel szoktuk tenni bizonyos helyzetekben – “És most mitévő legyek, mit csináljak?”. Én mit csináljak? Mert sokszor azt hisszük, hogy mi, saját erőnkből képesek vagyunk mindent megoldani – hívta fel a hívek figyelmét a szónok.
A csodálatos kenyérszaporítás az Oltáriszentség előképe, amelyről gyakran azt hisszük – még akkor is, ha magunkhoz vesszük – hogy távol áll tőlünk, pedig nem így van. Az Oltáriszentség nem az égből pottyan, hanem az emberi munka gyümölcse. A paténán ott van a közösség minden tagjának a munkája, tanulása, öröme, fájdalma. Ez az, ami Krisztus testévé és vérévé változik. Sok munka van, amíg a búzából kenyér lesz, a szőlőből bor. A tanulás, a munka mind benne van az Oltáriszentségben, ahogyan azt a liturgikus szövegek is kifejezik: az emberi munka gyümölcse. Az átváltozáshoz szükség van továbbá a papi szolgálatra. Minden katolikus és ortodox pap szentelése visszavezethető valamelyik apostolhoz. Szükségesek tehát a pap szavai, hogy az ostyából élő Isten legyen – hangsúlyozta a segédlelkész.
Akkor is, amikor nem vagyok a legjobb állapotban, talán szomorú, levert, kedvtelen, Isten ott van mellettem. Ő mindig jelen akar lenni az életemben, keresi barátságomat és akarja tudatni velem, hogy számít rám. Hozzá mindig visszatérhetek, ha el is távolodtam tőle.
A szentmise nem csak visszavezet minket az időben, hanem idehozza a mi időnkbe az utolsó vacsorát. Mi ma itt része vagyunk a megváltás művének. Nem csak emlékezünk az utolsó vacsorára, Krisztus szenvedésére, keresztáldozatára, halálára és feltámadására, hanem ez újra megtörténik itt és most minden szentmisében az oltáron – hangoztatta Fanea József.
Az emmauszi tanítványok csalódottan mennek az úton, hozzájuk szegődik Jézus, aki előbb a szentírást magyarázza – a szentmisében az igeliturgiának felel meg. Aztán megtöri a kenyeret – eucharisztia liturgiája –, a tanítványok felismerik és Ő eltűnik: már nem kell, hogy lássák, hiszen a szívükbe költözött, és most már boldogan mehetnek hirdetni Őt, az élő Krisztust. Ezt a küldetést kaptuk mi is, hogy menjünk, boldogan éljünk, és életünkkel hirdessük, tegyünk tanúságot a közöttünk élő Krisztusról.
A szentmise végén körmenetben vitték az Oltáriszentséget a templom előtti téren, a lelkiségi csoportok képviselői által felállított, virágokkal díszített sátrakhoz. Az idén elsőáldozáshoz járult gyermekek hintettek virágszirmokat. Szentségi áldással ért véget az úrnapi liturgia.
