Szeptember 24-25. között szervezett lelki hétvégét a bérmálkozásra készülő fiatalok számára a nagybányai Szentháromság plébánia, “A köztünk és a bennünk kiáradó Szentlélek ereje” mottóval.
Huszonöt fiatal vett részt a kétnapos rendezvényen, amelynek első része a plébánián, illetve a bazilita nővérek Kereszt-hegyi kolostorában, és annak udvarán zajlott.
A lelkinap vezetője Szmutku Róbert esperes-plébános volt, Tempfli Máté káplán, Vagrin István diakónus, valamint Lakatos Zsolt, a nyíregyházi szeminárium növendékének közreműködésével, aki gyakorlati évét tölti a Don Bosco szórványkollégiumban.
A nap első részében Jákob történetének segítségével önismereti reflexiót tartottak. A délután folyamán a Szentléleknek a saját életünkben megnyilvánuló gyümölcseit keresték, este pedig a sötétség és a fény szimbólumainak segítségével találkoztak Jézussal, a világ világosságával a közös imában és elmélkedésben.
Vasárnap Koltón vettek részt a fiatalok az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által szervezett jótékonysági futóeseményen. A futás utolsó szakaszát, a település határától a központig a Kiskőrösről öt nappal korábban indult, összesen ötszáz kilométer megtevő ultrafutókkal szaladták le a gyermekek. A rendezvény Herczeg Anita, Áder János korábbi magyar köztársasági elnök feleségének fővédnöksége alatt zajlott, a begyűlt összegekből gyermekotthonokat támogatnak.
Böjte Csaba mutatott be szabadtéri szentmisét, a rendezvénysorozat pedig múzeumlátogatással és forgószínpad jellegű tevékenységekkel ért véget, amelyekbe a gyermekek és fiatalok bekapcsolódtak.