Nagybányai Szentháromság Plebania Logo
2023. február 4.
Búcsús szentmise Don Bosco emléknapján a Krisztus Király plébániatemplomban

Az olaszországi Castelnuovo d’Astiban 1815. augusztus 16-án született és Torinóban 1888. január 31-én elhunyt Bosco Szent János emléknapján, kedden, búcsús szentmisét mutattak be a szalézi szerzetesek által megalapított nagybányai Krisztus Király plébániatemplomban.

A gyakran csak Don Boscoként említett Szent János torinói pappá szentelése után határozta el, hogy életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli, Néri Szent Fülöp példáját követve.

Az oratorióban 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában már négyszáz utcáról összeszedett szegény fiú tanult. IX. Piusz pápa támogatásával megalapította a Szalézi Társaság férfi szerzetesrendet.

A Krisztus Király plébánia területén a közelmúltban a szalézi lelkiséget képviselő szórványkollégium létesült, amely a nagybányai magyar oktatást hivatott támogatni. A búcsús szentmisét követően a kollégium növendékei bűvészmutatványos vidám esten vettek részt a Philia Oázis galériavendéglőben.

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Logo
PARTNEREINK
Nagybánya.ro – Városunk és Környéke Logo
BÚSz Logo
Maramaros.ro Logo
Mária Rádió Erdély Logo
RomKat.ro | Kincseiből régit és újat Logo
Magyar Kurír - Katolikus Hírportál Logo
Vatican News - Hírek a Vatikánból Logo