Huszonegy gyermek járult először szentáldozáshoz a nagybányai Szentháromság-templomban vasárnap, május 29-én, 10.00 órakor bemutatott szentmisében.
Prédikációjában Szmutku Róbert esperes-plébános a gyermekeket arra kérte, hogy figyelmesen kövessék szavait, amelyek segíthetik őket felfogni néhány igazságot, amivel gazdagodhatnak, és amellyel közelebb kerülhetnek az Úr Jézushoz. Most, amikor elvégeztétek a szentgyónást, megtisztítottátok szíveteket, és befogadjátok az Úr Jézust, át fogjátok élni, hogy Isten a ti szívetekbe költözik – mondta az elsőáldozóknak a szónok, majd folytatta: ha Jézussal találkozunk, jobbakká válunk, megszabadulunk a bűneinktől, valami megváltozik bennünk. Három dolgot jelent Jézusban maradni: az első, hogy ki fogunk tudni tartani mellette az életben, a nehézségek ellenére is; a második, hogy Jézus felszabadít minket a jóra és a szépre, hogy szeressük azokat az embereket is, akiket nehezen tudunk elfogadni, hogy tegyük a jót; a harmadik, hogy megértjük földi küldetésünket, mégpedig, hogy segítsünk Jézusnak elterjeszteni a szeretet evangéliumát.
A szülőkhöz is szólt Szmutku Róbert, kiemelte a sok áldozatot, amelyet a hit terén is meghoztak gyermekeikért. A legnagyobb kincs, amit egy szülő gyermekének adhat, az a hitnek a kincse. A legszebb prédikáció, amit gyermekeitek soha nem fognak elfelejteni az, amikor életetekkel példaképpé váltok számukra. Ha ők látni fogják, hogy ti nagyon szeretitek az Istent, ők is szeretni fogják. Ti vagytok az első hitoktatói. Mondjatok szüntelenül áldást gyermekeitekre – bíztatta a szülőket a lelkipásztor.
A gyermekek énekükkel, szavalásukkal tették szebbé a vasárnapi ünnepet.