Fekete József nyugalmazott lelkipásztor életének 78., papságának 54. évében szentségekkel megerősítve, 2024. február 26-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Csütörtökön, február 29-én, a nagybányai Szentháromság-templomban mutatott be temetési szentmisét Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, számos lelkipásztor koncelebrálásával.
Szmutku Róbert esperes-plébános mondta a prédikációt, amelyben méltatta Fekete József atyát. Nehezen tudta elviselni mások szenvedéseit – állapította meg a szónok. Nem egyszer vállalt böjtöt, lemondást, amelyet felajánlott mások szenvedéseiért. Segítőkészség jellemezte, mindig készséggel vállalta a helyettesítéseket, a Nagybányán töltött 8 év alatt.
Nemcsak szavaival, hanem jellemével tanított. Jellemét a tíz gyermekes családjában kapott nevelésnek köszönhette, de nagy hatással volt rá Márton Áron püspök is.
Papi életét az egyszerűség és nagyszerűség jellemezte, nem a nagy beszédek, hanem a bölcs ember megfontoltsága. Életének bölcsessége volt: „Olyan jó nem vagyok, amilyennek tartanak, de olyan rossz sem, mint amilyennek egyesek ismernek.” Mindez helyes önismeretre vall.
Saját bevallása szerint, az ő élete sem volt mentes a kételyektől, kísértésektől, de amikor rájött arra, hogy a tömeg éhezik, akkor a kételyek ellenére újrakezdte. Nem az a fontos, hogy mit tart rólam a világ, vagy én önmagáról, hanem hogy mit tart Isten rólam – idézte az elhunyt lelkipásztort Szmutku Róbert, majd hozzátette – Péter apostollal most elmondhatja: Uram jó nekem itt lennem!
A Szentháromság közösségében örökre része lesz Isten boldogító látásában. A jó Pásztor fogadja őt a soha véget nem érő boldogságba! – ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét a szónok.
A szentmise végén, Fekete József atya egykori szolgálathelye, Erzsébetbánya híveinek a nevében Csiszér Imre plébános mondott búcsúbeszédet.
Az elhunyt lelkipásztort a nagybányai Szent Rozália (Horea) temetőbe helyezték örök nyugalomra.
