Nagybányai Szentháromság Plebania Logo
2022. november 13.
Orgonamegáldás és templombúcsú Fernezelyen

Vasárnap, 2022. november 13-án, 11.00 órakor ünnepelték az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt fernezelyi templom búcsúját. A szentmise főcelebránsa és szónoka Laslău Narcis Leonard OFM volt. A szentmise zenei szolgálatát Teșilean Cătălina helyi hívő végezte, aki önkéntes kántori szolgálatával igyekszik rendszeresen szebbé tenni a liturgiát.

A búcsús ünnepi alkalomra zenei rendezvénnyel készült a helyi római katolikus közösség, ugyanis szombaton, november 12-én, a 17.00 órakor bemutatott szentmise keretében Szmutku Róbert esperes-plébános megáldotta a felújított orgonát, majd rövid hangversenyt hallgathattak meg az érdeklődők, Pozsár Róbert orgonaművész és -építő előadásában, aki egyébként a hangszer felújítását is végezte.

Az orgonát a pécsi Angster József és Fia cég építette 1914-ben, pneumatikus táskaládás szerkezettel, egy manuállal és pedállal, nyolc regiszterrel. A hangszer már az 1905-ben épült, és 1980 körül lebontott templomban is szolgált. Az egyházközség egykori hívei 1911-ben jótékonysági előadást szerveztek az orgona építését szolgáló alap javára. Első alkalommal az egykori Szőgyény Lajos plébános gyászmiséjén szólalt meg.

Lelkes hívek közbenjárására és adakozásából sikerült az orgonát idén restaurálni.

KÉPEK

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Logo
PARTNEREINK
Nagybánya.ro – Városunk és Környéke Logo
BÚSz Logo
Maramaros.ro Logo
Mária Rádió Erdély Logo
RomKat.ro | Kincseiből régit és újat Logo
Magyar Kurír - Katolikus Hírportál Logo
Vatican News - Hírek a Vatikánból Logo