Az idei Szent István Napok hetedik estjének vendégei Juhász Erika, Meleg Vilmos és Mohos Péter előadó művészek voltak, akik „Üdvözöllek nemzetiszín csillag” című előadásukkal örvendeztették meg a hallgatóságot 2025. augusztus 19-én, kedden, 20.00 órakor, a Philia Oázis galériavendéglő nyári kertjében.

Idén emlékezünk meg Jókai Mór születésének 200. évfordulójáról. A „Jókai 200” programsorozat célja, hogy bemutassa az író és költő gazdag életművének mai jelentőségét, különös tekintettel azokra az értékekre, amelyeket egész életében képviselt: a hazaszeretet és a kultúra iránti elkötelezettség, a nemzeti összetartozás eszméje. Olyan művek mint Az arany ember, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Fekete gyémántok, És mégis mozog a Föld! ma is aktuális üzeneteket hordoznak.

Fellépett Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, népdalénekes és a Népművészet Ifjú Mestere. Munkásságát 2016-ban KÓTA-díjjal ismerték, kimagasló oktatói és előadói tevékenységéért. Az előadást szerkesztője Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Színház színésze és egykori igazgatója szekesztette. Mohos Péter gitáron kísérte az énekeket, hozzájárulva az esemény zenei hangulatához.
Az előadás végén, Szmutku Róbert esperes-plébános bemutatta Jókai Mórnak, a Szentháromság-templom vendégkönyvében 1876. augusztus 13-án tett sajátkezű bejegyzését.


Köszönet médiapartnereinknek, és támogatóinknak. Kiemelt támogató:









